Workshopok

Kreditpontot érő villám továbbképzések
Ismerj meg különleges vizuális technikákat!
 

 

Igaz, hogy már több, mint 9 éve tartok képzéseket, így hát van tapasztalatom, és rutinom, de az első akkreditált képzés előtt egy percet sem aludtam, annyira izgultam.  Akartam, hogy jól sikerüljön, de azt még inkább, hogy akik résztvesznek a továbbképzésen, azon túl, hogy jól érzik magukat, új szemlélettel, rengeteg hasznos tanáccsal, ötlettel gyarapodjanak.

És, igen, kiválóan sikerült! Szuper volt a társaság: érdeklődő, nyitott tanítók, tanárok, akik vágytak a tudásra.
Hihetetlen öröm volt együttdolgozni velük.
Aztán elérkeztünk az utolsó gyakorlófeladathoz, és egy számomra megdöbbentő dolog következett.
A feladat a szénhez kapcsolódott, de résztvevők közül senki, SENKI (!) nem dolgozott még korábban szénnel, nem ismerte, nem próbálta. Pedig mindegyiküknek voltak rajzórái a főiskolán.
Persze, megismerkedtünk ezzel a szuper eszközzel.
Hihetetlenül élvezettel maszatolták a szénport, szedték ki a fényeket, és végül kialakult a szegfűcsokor.



 

Majd nem győzték sorolni, mi mindent szeretnének jobban megismerni, profibb módon használni, használtatni a gyerekekkel: színes ceruza, vízfesték, zsírkréta, vegyes technikák, ezekhez kapcsolódó bármilyen érdekes feladat.

Hát, ezért született ez workshop!

 

Kinek szól a workshop?

- azoknak, akik nyitottak, hogy megismerjék az Elmetágító rajzolás szemléletét

- akik hiszik, hogy van "élet" az alaklemezen túl

- akik vallják, hogy a rajzóra nem lehet mindig "kézműves" óra

- akik minden tanítványukat sikerélményhez juttatnák 

- akik színesíteni szeretnék a rajzórákat

- akik magabiztosabb eszközhasználatot szeretnének elsajátítani, és ezt a tudást továbbadni

- akik érdeklődnek a különlegesebb vizuális technikák iránt

- akik olyan elhivatottak, mint Te

Ha rajzot tanítasz vagy bizonnyal te is vágysz arra, hogy a diákjaid várják az óráidat és érdeklődők legyenek, mint ahogyan arra is, hogy a pedagógustársaid komolyan vegyék a tantárgyad fontosságát.

Tudod, hogy miért gyere el?

Ezt most nem is én akarom megválaszolni, olvasd el inkább Anna véleményét. 

"Nekem gyerekkoromban mindig frusztrációt okozott az, hogy egy idő után nem tudtam továbblépni, és újabb és újabb dolgokat megtanulni, rajzaimban megvalósítani. A módszer segítségével rövid idő alatt hatalmas eredmény mutatkozott a rajzaimon.

Végre átélhettem a siker érzését, és mindezt úgy, hogy közben élveztem azt, amit csinálok.

Ezt meg kell tanítanunk a gyerekeknek is! A rajzórákon szívesen megbirkóznak a számukra érdekes, kihívást jelentő feladatokkal. Mindenre nyitottak, habzsolják a tudást. "

Sövényházy Anna
tanító

Mit ad számodra?

- ismereteken, tapasztalati tudáson túl kreditpontokat
A képzés nem akkreditált, de a törvény szerint lehetőség van nem akkreditált továbbképzésről igazolást kiállítani, amely beszámítható a 7 évenkénti 120 óra továbbképzésbe. A workshopokon való részvétel 4x6 =24 kreditet  jelent számodra.

 

Milyen időtartamú a tanfolyam?
  • A tanfolyam 4 napos – 4 x 10 óra
Mennyi kreditpont jár érte?
  • A tanfolyam 40 órát (hétköznapi néven: kreditet) ad
Mennyibe kerül?
  • A 4 napos tanfolyam díja minden eszközzel: 55 000 Ft

 


Ők kérték

Ferenczy

 

Tudod, hogy mi az a plein air?

A plein air festészet (kiejtése kb. „plener”) valójában a szabadban való festést jelenti.

Újra vedd elő a képzelőerődet és gondold végig, hogy milyen lehet kint ülni a vízparton, a madárcsicsergés közepén, elgyönyörködni a látványban és kedvet kapni arra, hogy ezt a látványt megörökítsd.

 

Ferenczy Károly, a plein air iskola magyarországi megteremtője, a modern magyar művészet atyja, így azután nem véletlen, hogy az alkotótáborunkat ő ihlette. Bár Királyrét nem Nagybánya, de bizton állíthatom, látványban semmivel sem marad alul. Királyrét és a környéke ugyanis Magyarország egyik gyöngyszeme, a kirándulók „paradicsoma”.

A szállás

Pont olyan, mint amilyet megálmodtunk.

  1. A szobák főként kétszemélyesek, de vannak 3-4 személyesek is. Minden szobához saját fürdőszoba tartozik.
  2. A szállás teljes ellátást biztosít reggelivel, 3 fogásos ebéddel és 2 fogásos vacsorával.
  3. Az udvara tágas és van ott egy fedett, de nyitott szaletli, ahol még rossz időben is tudunk festeni.
  4. Királyrét autóval pár perc, ahol csörgedező patak, tó, mező és erdő várja, hogy lefessük.
  5. A környéki falvakban is számtalan rajztémába botolhatunk.

A helyszín leginkább autóval közelíthető meg, ezért fontos, hogy aki autóval tud jönni, jelezze, illetve azt is, hogy tud-e az autóba valakit befogadni. Így az utazás költségei telekocsi módon megoszthatók. A szállás Budapesttől kb. 60 km-re található. Királyrét a szállástól kb. 5 km. Ha nem tudsz saját autóval jönni, jelezd, mert akkor keresünk neked valamelyik autóban helyet.

Szóval a hely szenzációs, körbejártuk és megterveztük a tábor programját.
 

Az alkotótábor időpontja:

2016.06.12-15. vasárnaptól-szerdáig
Az időpont azért nem hétvégi, mert akkor ott elég nagy nyüzsgés, esküvő, rendezvény van, ami igaz a helyszínekre és a szállásra is. Ráadásul az ár így kedvezőbb.

Költségei:

  • Szállásdíj 4 nap/3 éj teljes ellátással
    (reggeli, ebéd, vacsora)*:                          30 000 Ft/fő /3 éj IFA-val
  • Programdíj:                                              40 000 Ft/fő
    A programdíjból  az Elmetágítósoknak 20%, azaz 8.000 Ft kedvezményt biztosítunk, így az
                       elmetágítósoknak a teljes díj: 62 000 Ft

(* Italfogyasztás nélkül)

Mit kapsz a pénzedért a szálláson és a teljes ellátáson túl?

Elméleti ismereteket:

  • Kompozíciós, témaválasztási ismereteket
  • A plein air technikájának megismerését
  • Útmutatást az alapoktól kezdve
  • Festészeti technikákat

Gyakorlati lehetőséget

  • Bejárt, megismert témákat

Eszközöket

  • Rajztáblát
  • Asztali festőállványt
  • Skicc füzetet
  • Plexi képsíkot
  • Táblafilcet
  • préselt szenet

Neked mit kell hoznod

  • Rajz-, és festészeti eszközöket (ceruzák, radír, hegyező, pasztell készlet (ha szeretnél pasztellezni), akril készlet, ecsetek)
  •  Összecsukható ülőalkalmatosságot (4-5 db van nekem, jelezd, ha nem tudsz hozni)
  • Lábon álló festőállványt (Kültérben csak ezen tudsz majd festeni, a rajztábla pasztellezéshez jó, festéshez nem)

Lábon álló festőállvány korlátozott számban bérelhető:   800 Ft/nap (2 800 Ft/ 4 nap)

(jelentkezéskor írd meg, ha kell).​

Jelentkezés

  1. Mielőbb jelentkezz! Mivel a tábor minimum 8 fővel indul, a konkrét foglalásokat csak a minimális létszám elérése után tudom intézni.
  2. Amennyiben a minimális jelentkezői létszám összejön, minden jelentkezőtől kérek 10 000 Ft előleget, amivel a foglalásokat lefixálom. Visszamondás esetén a díj nem jár vissza, viszont átruházható, tehát helyetted jöhet valaki más.
  3. A hátralékösszeget a táborkezdés előtt 7 nappal elég elutalnod.

 

Amennyiben további kérdéseid merülnek fel, írj az elmetagito@elmetagito.hu –ra  vagy hívj fel a 06-30-383-3606-os számon!

Megnevezés
Időpont
Teljes díj
Kedvezményes díj


Kérdésed van? Írj nekünk!




Kérjük írd be az elme szót

Elérhetőségeink

1139 Budapest Forgách utca 19.
+36-30-383-3606
elmetagito@elmetagito.hu